Gyakran Ismételt Kérdések (GyIK)

Pontosan úgy, mint a napozásnál.

Bőrünk úgy fejlődött az evolúció során, hogy alapszínének változásával reagált arra, melyik nép, milyen éghajlatú földrajzi területen telepedett le a népvándorlások során. A jellemző napsütéses órák számától függően lett világosabb, vagy akár sötétebb bőrünk, hogy biztosítsa a D-vitamin képzéshez nélkülözhetetlen UV-B mennyiség bejutását, majd védekezzen a megégés ellen, vagyis barnulással és az ezzel járó szaruréteg vastagodással óvja testünket a káros mértékű sugárzásoktól.

Már az őskortól kezdve ruhákkal védjük magunkat az időjárás viszontagságaitól, ezzel beavatkoztunk a bőr természetes védekező mechanizmusába. Épp ezért nagyon fontos, hogy betartsuk a bőrtípusonkénti optimális napozási időket!

Az UV-B sugarak hatására a bőr mélyebb rétegeiben beindul a festékképződés, majd az UV-A által oxidálódik, azaz bebarnul a melanin, miközben a felső bőrrétegekbe kerül, mintegy védőpajzsot képezve a további sugárzás ellen. A természetben a napsugarak által, a fénnyel együtt érkeznek a szemmel láthatatlan UV sugarak oly módon, hogy az élő szervezetekre végzetes UV-C-t a légkör kiszűri. A szolárium lámpákban higany ív jön létre a két wolfram spirál között. Az itt kialakult sugárzást alakítja át teljes egészében a csövek belsejében lévő fehér fénypor bevonat UV-A-ra és UV-B-re.

Miután a pultnál együtt kiválasztottuk, melyik a számodra megfelelő erősségű gép és hány percet javaslunk, elindítjuk a gépedet. Innentől kezdve maximálisan 5 perced van arra, hogy a gépben megnyomd a START gombot. Ez az idő elegendő arra, hogy levetkőzz, bekend magad a barnuláselősegítő krémmel, és befeküdj a gépbe. 5 perc letelte után a barnítás automatikusan elindul. (Természetesen, ha több időre van szükséged, akkor jelezd felénk előre, és 1-2 perccel később indítjuk a gépedet.) A gépeink ajtajában (felső rész) nincs semmilyen automatika, így te azt bármikor kinyithatod és becsukhatod. A barnulási idődet folyamatosan nyomon tudod követni a gép kijelzőjén. A barnulási idő letelte után a gép automatikusan kikapcsol, és elindul egy 3 perces hűtési idő. (Ezzel nincs dolgod, a gép állapotának megőrzése érdekében van rá szükség.) Nyisd ki a gép ajtaját, öltözz fel, és kifelé menet oszd meg velünk, hogy érezted magad. 🙂

Az ajánlott barnulási idő a bőrtípusodtól és a gép (csövek) erősségétől függ. Ezt minden esetben a gép használata előtt megbeszéljük veled.

Gépindítórendszerünk 1 és 30 perc közti időtartamot képes kezelni, amin belül minden egész perc indítása lehetséges. A vendégeink általában 8-20 perc közt használják a gépeinket. 

Először is érdemes tisztázni, a szoláriumkozmetikai termékek nem napvédő krémek! Használatuk nélkül a bőr alatti melanin – szoláriumozás közben – kb. a 6. perctől kezd el termelődni. Ez azt jelenti, hogy az első 5-6 percben nem barnulsz.

Amennyiben használsz barnuláselősegítőt, úgy a melanintermelődés felgyorsul, és már kb. a 2. perctől elindul a barnulás. Ezenkívül pótolja a bőr nedvességtartalmát is. A száraz bőr nem, vagy nagyon nehezen tud barnulni, ezért mi minden szoláriumozáshoz ajánljuk neked a krémeink használatát. 

Bővebben a Szolgáltatások -> Szoláriumkrémek menüpontban olvashatsz a krémekről.

 

Igen, mind a 6 fekvő gépünkben állítható az arcbarnító erőssége (3 fokozatban), vagy teljesen ki is kapcsolható (hosszan nyomva).

Az 1. Manhattan Beach álló szoláriumunkban nincs erre lehetőség, mivel az álló gépek nem tartalmaznak külön arcbarnító égőket, hanem a testbarnítóval együtt van az arcbarnítás.

Ha a barnulás a célod, akkor számodra a heti 2-3 alkalmat javasoljuk a barnulási idő fokozatos emelésével, illetve erősebb gépre váltással.

Szoláriumozás előtt jelezd nekünk, ha erősebb gépre váltanál.

A garantáltan tartós barnaság érdekében javasoljuk, hogy hetente 1x látogass el hozzánk és az utolsó alkalommal használt gépet és barnulási percet válaszd.

Igen, hiszen a tengerparti napozás után sem mosódik le a színünk a tengerben. 🙂

A barnulás egy biokémiai folyamat a bőrben, nem mosható le. Egyedül a bronzosítót tartalmazó krém színanyagának kell egy kis idő, hogy teljesen beszívódjon, de kb. 20 perc után már ebben az esetben is zuhanyozhatunk.

Igen, súlyosan károsíthatja, ezért vagy védőszemüveget kell viselni, vagy csukott szemmel kell szolizni.

gyorsbarnítás gyors színkopással jár együtt, így a mélybarnítók sokkal hosszabban tartó bőrárnyalatot biztosítanak. A mélybarnító lámpák az érzékenyebb bőrűek számára is napozást tesznek lehetővé (természetesen ez nem vonatkozik az I-es bőrtípusba tartozókra, mert nekik nem ajánlott a szoláriumozás).

Éppen ezért mi csak mélybarnító csöveket használunk!

Gépeinkben mélybarnítócsövek találhatók, mely azt jelenti, hogy csak órákkal később vagy másnap láthatod a változást, viszont a barnulás tartósabb marad.

Ha nem tapasztalsz barnulást, előfordulhat, hogy a bőröd száraz, nehezen barnul. Nagyon fontos a hidratálás, a megfelelő krémválasztás.

Ezenkívül előfordulhat, hogy a megválasztott barnulási idő kevés a bőrödnek, emelni kell 1-2 perccel.

Minden esetben tájékoztass minket, hogy orvosolni tudjuk a problémát!